Felmondás is járhat pornónézésértAz irodában elhelyezett tárgyak eltűnése rendkívüli felmondást vonhat maga után. Hasonló következménnyel járhat az is, ha a céges számítógépet nem munkavégzésre használják - derül ki a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseiből. A rendkívüli felmondás a munkaviszony azonnali hatállyal, azaz egyik napról a másikra megszünteti. Éppen ezért mind a munkáltatóra, mind pedig a dolgozóra egyaránt igaz, hogy csak kivételesen élhetnek ezzel a törvény adta lehetőséggel. A Munka Törvénykönyve (Mt.) szerint rendkívüli felmondásra csak akkor kerülhet sor, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Fontos kiemelni, hogy a törvényi meghatározás minden egyes szavának komoly jelentősége van. Lássunk, hogy hogyan érvényesülnek ezek az előírások a mindennapi életben és a bírósági gyakorlatban.Két zsák krumpli miatt az utcára - szemléltetünk A "céges" javaknak a munkáltató rendelkezése alóli kivonása (termék elhelyezése dolgozó által vezetett járműben) a rendkívüli felmondás jogszerű indokának minősül - olvasható az egyik konkrét ügyben született döntésben. A dolgozó által vezetett traktor fülkéjében két zsák vetőburgonyát találtak elrejtve. Mivel a burgonyát a dolgozó a cég rendelkezése alól kivonta - azaz a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan és súlyosan megszegte - azonnali hatállyal elbocsátották. ![]() A munkahelyi gyakorlat szerint a műszak befejezését követően a telephelyre kellett visszavinni a munkaeszközt. Tény ugyan, hogy az ominózus tárgy (ez esetben a burgonya) nem került ki a tárgy a cég tulajdonából, de a munkáltató annak elhelyezéséből joggal következtetett arra, hogy a dolgozót az eltulajdonítás szándéka vezette. A cselekményének megítélése szempontjából ugyanakkor annak van jelentősége, hogy a dolgozó engedély nélkül tartotta a cég tulajdonát a járművében - mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság. A jogvita eldöntése során tehát közömbös, hogy milyen okból történt mindez, ha a dolgozónak nem volt engedélye erre. Nem lehet hazavinni a számítógépet A vetőburgonyás esetből tehát az a következtetés vonható le, hogy az irodában elhelyezett számítógép eltűnése szintén rendkívüli felmondást vonhat maga után, akkor is, ha a dolgozónak nem állt szándékában ellopni, eltulajdonítani azt. Elképzelhető, hogy egyszerűen csak haza akarta vinni, mert a munkáját nem tudta befejezni, vagy éppen otthon szeretett volna egy kicsit a géppel "maszekolni". Egy a lényeg, ha számítógépet engedély nélkül "kivonja a munkáltató rendelkezése alól", olyan kötelezettségszegést követ el, amellyel az azonnali kirúgását kockáztatja meg. Szennyoldalak nézegetése is kirúgással járhat Egy másik ügyben rendkívüli felmondást megalapozó kötelezettségszegésnek minősítették, hogy a munkavállaló a számítógépét saját céljára használta; főnökével szemben több esetben sértő, gúnyos hangnemet használt, illetve a munkáltató gazdasági érdekét sértő tájékoztatást adott. A felmondás indokolásában ugyanis erre a három okra hivatkozott a munkáltató. A Legfelsőbb Bíróság ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy a hosszabb ideje egységes bírói gyakorlat szerint több rendkívüli felmondási indok esetén egyetlen indok is megalapozhatja a felmondást, ha ez megfelel a törvényi követelményeknek. Amennyiben több felmondási indok bizonyul valónak, akkor a minősítést az összes bizonyított indok együttes értékelése alapján lehet megállapítani. ![]() Önmagában tehát a számítógép nem megfelelő használata is kirúgáshoz vezethet. A perben elbírált esetben a dolgozó a munkaidő alatt a saját és a munkatársa számítógépén a munkavégzéséhez szükségtelen weboldalakat nézegetett, amelyek szinte kizárólag pornóval foglalkoztak. A munkáltató az úgynevezett szennyoldalak sok ezres megnyitását számítógépes listákkal igazolta. Emellett csatolta azt a jegyzőkönyvet is, amelyben az alkalmazott elismerte, hogy a kollégája gépét szabálytalanul használta. Ezzel szemben tehát nem lehetett bizonyítani, hogy a vitatott oldalakat nem a dolgozó nézegette. A döntésben a bírói fórum ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a munkavállalónak lényeges kötelezettsége, hogy a munkáját úgy végezze, hogy azzal a munkáltatója és más személy helytelen megítélését ne idézze elő. Mivel fontos és bizalmi munkakört töltött be, a tiltott oldalak látogatásával ezt a lényeges kötelezettségét jelentős mértékben - legalább súlyos gondatlansággal - megszegte, ami akár önmagában is azonnali hatályú elbocsátáshoz vezethet. Olvasta már?
További cikkek a rovatból |
Ön gyakran változtat munkahelyet?Meddig használhatjuk fel a megmaradt szabadnapokat? Az év vége közeledtével a szabadságolásokkal kapcsolatos szabályokat is érdemes áttekinteni. A rendes szabadságnak ugyanis csupán az egynegyedét lehet a következő évre áttolni, a pihenőnapok nagy részét tehát még az idei évben ki kell adni. |








