Egészségébresztő napok több budapesti cégnél

Egészségébresztő napokat tartanak 10 budapesti cég több ezer dolgozójának a fogápolásról két héten keresztül: az érdeklődők egyebek mellett masszázson, vitaminszint mérésen és fogápolási szaktanácsadáson vehetnek részt.

 Az Egészséges Munkahelyek térnyerése érdekében Budapest irodaházaiban újabb egészségkampány indult novemberben, melynek szervezője és ötletgazdája a Personal Best Kft. Az Egészségébresztő programokkal a cég azt üzeni, hogy a munkahelyi egészségfejlesztés megtérülő beruházás, hiszen ezáltal csökkenek a hiányzások, a munkahelyi balesetek, mérséklődik az elvándorlás, javul a cég belső és külső megítélése, mely a kiváló munkaerő mellett a legnagyobb érték - közölte a szervező a szervező.




A tájékoztatás szerint a munkahelyi egészségfejlesztés megoldást nyújthat a túlterheltség miatt bekövetkező negatív hatások, a többi között a dolgozói motiválatlanság, a túl sok betegség, táppénz, a mentális és fizikai problémák, levertség, fásultság ellen. A fenti problémákra egyértelműen egy megvalósítható, cégre szabott egészségfejlesztési stratégia nyújt megoldást, amelyhez szakértői segítség szükséges.

A Mosolyébresztő elnevezésű állomáson november 16-tól két héten át 10 cégnél, 10 helyszínen több ezer budapesti dolgozónak a fogápolás témakörében segít a Personal Best és vállalati partnere a Procter & Gamble. A fogápolási és dentálhigiéniai tanácsadás mellett a test ásványi anyag és vitaminszintjének mérése, stresszoldó, relaxáló Irodai Mobil Masszírozás várja a munkavállalókat, akik ajándék fogkrém, fogkefe, fogselyem minta és fogápolási információs füzet tulajdonosai is lehetnek.

Olvasta már?

További cikkek a rovatból